Vasárnap reggel óta újságok, magazinok, rádió- és tévéadók, klubok és rajongók keresnek meg Finnországból s szerte a világból, kérvén, fejezzem ki véleményem a történtekről. Olyan sokan fordultak hozzám, hogy fizikai lehetetlenség mindannyiuknak külön-külön válaszolnom. Ezért úgy határoztam, eme néhány sort teszem közzé, hogy tudassam rajongóimmal, családommal, barátaimmal és a világgal, hogyan érzem magam ezen események után. Nehéz most szólnom, hiszen ez a fájdalom és bánat pillanata.

Jelenleg Argentínában tartózkodom. Talán megértitek, hogy eme megdöbbentő változás után, mely egy válással ér fel, nem akartam magamra maradni otthon, Finnországban. A férjem hónapokkal ezelőtt lefoglaltatta jegyét Argentínába, s én az utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy elkísérem. De természetesen sem az a tény, hogy Argentínában vagyok, sem a nagy távolság nem lehet ok a hallgatásra. Október 21. olyan nap volt a zenekar életében, melyet mindannyian nagyon régóta vártunk. A felkészülés már korán reggel elkezdődött. Rosszul éreztem magam, és ideges is voltam, mert még a beállások alatt sem tudtam énekelni. Azért is izgultam, mert a műsort hosszabbra terveztük, mint egy megszokott koncerten. Ráadásul egy különleges vendéget is vártunk a színpadra, míg nekem a szokásosnál többször kellett átöltöznöm, s most először kivetítőkkel is dolgoztunk. Nem is beszélve arról, hogy az előadást hangzó anyagon és képen is rögzíteni akartuk.

Mi öten végre eljutottunk odáig, hogy a Hartwall Arénában léphessünk fel. Bár mindannyian tudtuk, hogy a koncertre minden jegy elkelt, hihetetlen érzés volt a színpadról látni a kiáltozó, tapsoló tömeget, mely az egész csarnokot betöltötte. Sosem fogom elfelejteni, milyen csodálatos érzés volt, ahogyan a finn közönség fogadott bennünket. A koncert végén, a színpadon állva, csorogtak a könnyeim a boldogságtól. Boldog voltam, amiért a betegség ellenére is a legjobb tudásom szerint énekelhettem, ahogyan mindig teszem. Boldog, amiért a hosszú turné a lehető legnagyszerűbben ért véget, és boldog, mert a legszebb elismerést kaptam, amiben egy művésznek valaha is része lehet: tapsot és mosolygó arcokat. Abban a percben még nem sejtettem, hogy hamarosan újra sírva fakadok majd. A koncert után a fiúk a színpad mögé hívtak, hogy mindannyian átöleljük egymást egy nagy közös ölelésben.

Fura volt, hiszen máskor rendszerint fellépések előtt kerül sor erre a rituáléra. Ez a szokást annak ellenére is megőriztük, hogy a feszültség és növekvő nyomás már hosszú ideje érződött közöttünk. A legelső rekcióm az volt, hogy köszönetet mondjak a fiúknak, s ezt meg is tettem, bár válasz nem érkezett. Azután átadtak nekem egy levelet, s arra kértek, másnap bontsam fel. Ugyanaz a levél volt, melyet mára mindenki ismer. Elolvastam, és megdöbbentem. Nem tudtam, mit is mondhatnék, s még ebben a pillanatban sem tudom, amikor e sorokat fogalmazom. Érzékelem a levélből áradó haragot, és vegyes érzéseim támadnak tőle, de nem akarok e hatalmas indulatokra még nagyobb dühvel válaszolni. A személyes ügyeinket sosem szabadna a nyilvánosság elé hurcolni. Tudom, hogy ez a pillanat mindannyiunk számára szomorú, a fiúknak is. Oly sokféle módon tudathatták volna velem azt, amit ebben a levélben mondtak el, s én még mindig képtelen vagyok felfogni, miért ezt az utat választották. Sajnálom, hogy ennyire félreértettek engem.

Egyáltalán nem ismerek önmagamra a jellemzésükből. Gonosz dolgokat állítottak rólam, de az, ahogyan Marcelot is belevonták a dologba, túl ment minden határon. Ő az a férfi, akit szeretek; barátom és legfőbb támaszom az utóbbi években. Kilenc éve játszunk egy zenekarban; átéltünk jó és rossz időket. Azt hittem, ismerem a fiúkat, de tévedtem. De akármi is történt, nem teheti őket gonosszá a szememben. Elérkezett az idő a lecsillapodásra és az elgondolkodásra. Össze kell szednem magam, de ígérem, hamarosan újra a nyilvánosság elé állok. A jövendőbeli terveimről sajtótájékoztatót tartok majd.

Azonban senki ne várja, hogy ebben a nyilatkozatban bárki ellen támadjak. Nem fogok így tenni. A csodálatos muzsikára, amit együtt alkottunk, nem lehetnek hatással a közelmúlt eseményei. Rengeteg köszönettel tartozom mindazoknak, akik e szomorú időszakban támogatnak. A családomnak, a barátaimnak, és a számtalan rajongónak. Szeretlek titeket, és őszintén úgy érzem, hogy nem árultalak el benneteket. 

Tarja